Mániám, hogy a világgal való kapcsolatomról dumálok itt. Maga a világ szó kismilliószor felötlik bennem és írom le.
Világ.Világ.Világ.Világ.Világ.Világ.Világ.Világ.Világ. díszítősor
Hogy elteltek a napok, mi? Íme a nyáriszünetem elsőnapja: boltbamenéssziniminiszért (kiejtés szerinti alapelv); boltbamenéstejért; olvasás; veszekedésrám; olvasás&zenehallgatás; bajlóslatú:"beszélnemkellveled!"; öcsizés; oldalam; öcsizés; oldalam. Olyan hihetetlenül tartalmas és összeszedett! Komolyan megérte felébredni ma reggel. Amúgy láttátok, hogy milyen hőfokok lesznek majd?! Legszívesebben bebújnék egy hűtőkamrába, és ott várnám ki a végét. És ilyen időbe menjek bográcsozni. Persze. Szaladok.
Nem bírnak velem a szüleim. Azt mondják visszabeszélek. Fel se tűnt még nekem. Tizenöt éves koromba kerülök a végzetes tinédzser nevezetű korba, ami olyan, mint a bárányhimlő: megszabadulnál tőle, de nem lehet; vakarnád, de szabály ellenes? Vagy valami hasonló. A lényeg, hogy minden tizenéves elkapja, még is a szülők halnak bele.
Olyan hosszú távollét után nem igazán van ötletem, hogy mit mondhatnék az oldalnak és olvasóinak. Hogy újra elolvastam a Forevert, és hogy rájöttem: szerelmes vagyok a világába? (Hoppá, honnan ismerős a szó?) Hogy szar lett az évvégim? Hogy három hétig voltam bezárva büntetésbe? Hogy el akartam szökni itthonról? Hogy még mindig menekülnék innen? Hogy percekig ültem a vihar alatt az ablakomba és vártam az égijelet: induljak? Hogy tehetetlennek éreztem magam mindenki ellen? Hogy háborúban állok önmagammal? Hogy megint küzdök a túlélésért, hogy ne sírjak, vagy üvöltsek? Néha olyan jó lenne elindulni. Át az erdőn, ami nem messze húzódik és még soha nem értem el a végét. Mi lehet ott? Mi van, ha maga Csodaország vár ott rám, a csupasz, szürke kérgek védelmében? Mi van ha ott van az a határ, amit ha átlépek végre felnőtté válok: döntést hozok, aminek a terhét magamra vállalom, és nem nézek vissza? Milyen hatása lenne az eltűnésemnek? Vajon könnyebb lenne a családomnak nélkülem? Érzem a remegést a gyomromban. Csendes várakozásba kezdek: a pillanatra fogok vadászni. Arra a pillanatra, ami azt mondja majd, hogy tűnjek el a hajnalban. Nyomot akarok hagyni az emberiség lelkén. Örökre.