Szerelmesem,
te eleve elveszitett, soha-el-sem-is-jött,
nem tudom, mily hang drága a szivednek.
Meg sem kisérlem többé, ha zúg a jövendő,
fölismerésed. Mind a hatalmas
képek bennem, a messze tapasztalt tájak,
városok, tornyok és hidak és mit-
sem sejtett kanyarja utaknak,
s mind, ami órjás amaz istenek által
hajdan telenőtt hazában:
jelentéseddé rangosodik
bennem, te elsuhanó!
Ah, a kertek te vagy,
ah, mind-mind e reményben
bámultam őket. Egy villa
ablaka nyitva - s szinte te léptél
gondterhesen oda. S hány utca volt -
hol, most, az imént, te haladtál,
és olykor a tükrök a boltkirakatban
még tőled szédültek épp s ijedve mutatták
elsurranó képem. Ki tudja, a tegnap
nem azon-egy madár dala járt át
minket, külön, az estben?